Konténeres termelésünket teljesen az Osmocote-ra alapozzuk

Kisgergelyné Király Andrea, a gödöllői Specialmix Kertészeti Kft. tulajdonos-ügyvezetője már magyarországi megjelenése óta használja az Osmocote-ot, mindig a legújabb fejlesztésű terméket. Az ő történetét olvashatják most.

– Mióta működtet a család faiskolát?

A faiskola egyéni vállalkozásként indult 1992-ben. A családi ház kertjében 2000 négyzetméteren kezdtünk termeszteni kezdetben örökzöld alapfajokat. Majd megismerkedtünk Kiss Marcellal, akinek komoly fenyő-fajtagyűjteménye volt, azokat kezdtük el szaporítani és forgalmazni, mintegy 150 fajtát, 9-es cserépben. Nagy áttörést jelentett ez az akkori magyar piacon, ahol javarészt csak alapfajokat forgalmaztak

– Mekkora volt az üzem mérete akkor és mekkora jelenleg?

1992-ben 2000 négyzetméteren kezdtük meg a termelést, 1996-ban földterület-vásárlással 10 hektárra bővültünk, és jelenleg is ezen a területen gazdálkodunk. Ebből a területből 8 hektáron termesztünk növényeket, 5,5 hektáros szabadföli állományunk és 2,5 hektáros konténertelepünk van. Az örökzöldek mellett egyre nagyobb választékban és mennyiségben díszcserjéket is nevelünk.

– Mi a faiskola specialitása?

Ahogy a nevünk (Specialmix) is mutatja, több tevékenység kombinációjából épül fel, valójában “három lábon áll” a vállalkozás. Már a kezdetekkor saját földkeveréket készítettünk és használtunk. Ezt a tevékenységet továbbfejlesztettük, és ma telephelyünkön felépített 840 négyzetméteres hőszigetelt csarnokban, saját magunk által fejlesztett gépsoron 14 féle tőzeges földkeverékeket gyártunk más termesztők számára is. 1998 óta dekorációs fenyőkéreg-mulcsot is gyártunk borovi és vörösfenyőből. Az általunk termelt növények szaporítóanyagát is magunk termeljük, és más faiskolák számára is értékesítjük.
Specialitásunk az is, hogy nem tömegárut, hanem magas minőségű, felső kategóriás termékeket forgalmazunk. 300 örökzöld és 600 cserjefajtát kínálunk árudák, parképítők, önkormányzatok számára, közöttük több különlegességet is. Előnyünk, hogy a főváros agglomerációjában, Budapesttől 30 kilométerre vagyunk, így könnyen elérnek bennünket a vevők. Végfogyasztókat is kiszolgálunk, forgalmunk 15 százalékát a közvetlen kiskereskedelmi értékesítés adja.

– Mi a faiskola célkitűzése és küldetése?

A jelenlegi területnagyságot és fajtaválasztékot szeretnénk tartani és folyamatosan magas minőséget kínálni mind a földkeverékekben, fenyőkéregben, mind pedig a faiskolai szaporítóanyagban, késznövényekben. Szeretnénk a konténertelepet gépesíteni, a cserepezés utáni kirakodás gyorsítása érdekében. Jelenleg nincs lehetőségünk tápoldatozásra, ezt is szeretnénk megoldani.

– Milyen nagyobb változások voltak a faiskola működésében az alapítása óta?

Nagy lépés volt, amikor 1996-ban megvásároltuk a jelenlegi 10 hektáros területet, és beindítottuk földkeverő üzemünket, kezdetben bérelt csarnokban. 1999-ben építettük föl telepünkön a jelenlegi saját csarnokot. Ekkor a termelés még a 2000 négyzetméteres kertben folyt, a konténertelepet 2000 tavaszán kezdtük el kialakítani. Ugyanebben az évben ősszel nagyléptékű volumennövelést hajtottunk végre; díszcserjéket kezdtünk el termeszteni. Az újabb nagy lépés 2003-2004-ben volt, amikor megépítettük a központi épületet, tárolókat, utakat, a 3000 m2-es öntözőtavat és a 720 négyzetméteres fűthető fóliaházat, amiben szaporítunk és a kazánházat.

– Mennyiben változott meg a vásárlói kör összetétele az alapítás óta eltelt idő alatt?

1996 és 2006 között sok kis kertészeti áruda működött, akkor azok képezték a fő vevőkört a parképítők és a továbbnevelő kertészetek mellett. Ezek a kis árudák mára vagy bezártak, vagy megerősödtek. A fő vevőkörré a kertépítő cégek, építőipari vállalkozások, önkormányzatok váltak, Időközben megjelentek az áruházláncok is a maguk speciális igényeivel, ahová közvetítőn keresztül mi is beszállítunk.

– Mióta ismeri és használja az Osmocote-ot?

Osmocote-ot már a magyarországi megjelenése, 1996 óta használunk, amivel azokon a kiállításokon találkoztunk, ahol magunk is kiállítottunk. Konténeres termelésünket teljesen az Osmocote-ra alapozzuk, egyelőre nem is rendezkedtünk be tápoldatozásra. Mindig a legkorszerűbb típusokat használjuk, jelenleg a magas káliumos típusból a negyedik generációs DCT-t, nitrogénesből pedig az Osmocote Exact Standard-et.

– Mik a tapasztalatai az Osmocote-tal kapcsolatban? Hogyan segíti Önt a céljai elérésben?

Kényelmes és költséghatékony Osmocote-tal dolgozni. Összes növényünkhöz általános receptúrát használunk. Az általunk használt földkeverékekhez Start & Grow mellett mindig az idénynek megfelelő hatástartamú Osmocote-ot keverjük: a tavaszi cserepezésekhez 8-9 hónaposat, nyári ültetéshez 5-6 hónaposat, az őszi ültetésekhez 12-14 hónaposat, 4-5kg/m3 adagban. A virágzó cserjékhez magas káliumos típust alkalmazunk. Mi magunk évente 1000 m3 földkeveréket használunk el. Az értékesre készülő földkeverékbe 3kg/m3 Osmocote-ot teszünk, igény szerint ezt a mennyiséget növeljük.

– Milyennek látja a faiskola jövőjét?

Úgynevezett első generációs faiskola vagyunk, eleinte csak hobbiból, kereset-kiegészítésként foglalkoztunk a nyolcvanas években keleti tuja magvetéses szaporításával, később szerettünk bele a faiskolába, és az alapokat így mi magunk raktuk le. Mivel az ötvenes éveink elején járunk, az utódláson még nem gondolkodtunk, de reméljük, hogy két gyermekünk közül az egyik lát majd fantáziát és főleg megélhetési lehetőséget a faiskolai termesztésben, vagy a cég által folytatott tevékenységek valamelyikében.