„Az Osmocote alapozta meg a jövőnket”

A szombathelyi Parti Kertészetet és árudát 15 éve megalapító Nagy Attila felmenői több generáció óta a kertész szakmát választották hivatásuknak. Felesége, Tímea és nagyobbik gyermeke, Noémi, férjével, Sándorral az árudai értékesítésben dolgoznak, szükség esetén a termesztésbe is besegítenek.

– Mióta működteti a család kertészetet?

Nagyapám, Tanakajdon, Ambrózzy-Migazzi István grófnál volt kertész, később Újperintben magánkertészetet alapított. Édesapám, Nagy Jenő is itt kezdett dogozni, egészen a Kertész Téesz megalakulásáig, ahol telepvezető volt. 1979-ben egy baleset miatt rokkantnyugdíjba vonult, de azután sem hagyta abba a munkát; otthon, a ház mellett vágott rózsát és szegfűt termesztettek, amit a helyi piacon árusítottak.
A Mogyoródi úti kertészeti technikum elvégzése, budapesti nagy kertészetekben szerzett gyakorlati tapasztalatok után én is a családi kertészetben kezdtem dolgozni, nyolc évet töltöttem édesapám mellett. Tőle jött a szakma szeretete. A kilencvenes években Alstroemériát, futómuskátlit és cikláment termesztettünk, amit 100 kilométeres körzetben piacokon értékesítettünk. A ciklámen végigkíséri az egész család életét, mert már a nagyapám is termesztette. Akkoriban a ciklámen alapján ítélték meg a kertészek tehetségét. Édesapám, hál’ Istennek, 88 évesen itt van közöttünk. Időnként be-be néz a kertészetbe, ellenőrzi, hogy mindent jól csinálunk-e.

– Mekkora volt az üzem mérete akkor és mekkora jelenleg?

A gázolaj árának növekedésével egy idő után már nem érte meg piacozni, és a vevők is többféle terméket kerestek, mint amit termesztettünk. Ekkor fogalmazódott meg bennünk, hogy bővítsük a termesztést és árudát nyissunk. 2002-ben, a Perint-patak partján alapítottuk a Parti Kertészetet, innen a név. 500 négyzetméteres új fóliasátorban és a családi ház melletti régi 400 négyzetméteres üvegházzal indultunk. A Perint túloldalán 2005-ig még működő Kertész TSz kínálatával jól kiegészítettük egymást. A vásárlói igények növekedésével és a Kertész TSz megszűnése után a kínálat bővülésével fejlesztettünk, és egy 2600 négyzetméteres fóliasátrat építettünk a meglévők mellé. Jelenleg összesen 2 hektáros területen 4800 négyzetméteres fóliaházban termesztünk, az áruda területe 2000 négyzetméter. A fönnmaradó szabad területen szezonális növényeket, árvácskát, krizantémot és kisebb cserjéket, örökzöldeket nevelünk.

– Mi a kertészet specialitása?

Az áruda szezonális szükségletének megfelelően egész évben termesztünk cserepes növényeket, több méretben. Tavasszal primulával, hagymás virágokkal kezdünk, balkonnövényekkel folytatjuk. Már május közepétől nevelünk cserepes krizantémot, ami egész nyár folyamán munkát ad. Majd következik az árvácska, ősszel pedig a mikulásvirág és a ciklámen. Specialitásunk, hogy ezeket a növényeket prémium minőségben, három méret- és árkategóriában termesztjük. 21 dolgozónak adunk munkát, ezért úgy állítottuk össze a kínálatot, hogy egész évben ki legyen használva a termesztő felület. Növényeink kilencven százalékét az árudában, illetve a szombathelyi vásárcsarnokban értékesítjük. Ebben Rita nővérem van a segítségünkre. Szerencsére a vásárlók újból kedvet kaptak a piacra járásra.

– Miben változott meg a vásárlói kör összetétele az alapítás óta eltelt idő alatt?

A kezdetekkor tömegárut termeltünk, sokat, olcsón. Ezen körülbelül tíz éve változtattunk. Ma már kizárólag a prémium minőségre törekszünk. Például mikulásvirágból ma 20 százalékkal kevesebbet termelünk, mint tíz évvel ezelőtt. Ritkábban helyezzük el a növényeket a termesztőasztalokon, így körbe éri a napfény, aminek köszönhetően tőből leveles, szép, erős növényeket tudunk nevelni. A jó minőség magasabb áron értékesíthető, aminek köszönhetően az egységnyi területre eső bevétel a mennyiségi csökkenés ellenére növekedett. A többi növénynél is ezt az utat követjük. Primulából négyzetméterenként például 50 darabot nevelünk a szokásos 80-90 darab helyett. Így egy magasabb áruminőséget tudtunk elérni. Ennek köszönhetően az osztrák vevőkörünk is bővült. Jellemző rájuk az is, hogy kész, nagyméretű növényeket keresnek. Kínálatunk 25-30 százalékát ennek az igénynek megfelelően alakítjuk.

– Mi a vállalkozás célkitűzése és küldetése?

Három gyermekünk közül a nagyobbik lányom, Noémi már nálunk dolgozik. Itt ismerte meg férjét, aki diákmunkásként kezdett. Ők az értékesítésben vesznek részt. Kisebbik lányom, Veronika belsőépítésznek tanul, fiam, Dávid gimnazista, aki időnként szintén bekapcsolódik a munkába. Szeretnénk, ha gyermekeink mind itt dolgoznának. Célom, hogy tovább tudjam nekik adni azt a hitet, szellemiséget és tudást, amit én az édesapámtól kaptam. Ahogyan a családi kertészet az én számomra is biztos alapokat teremtett a pályakezdéshez, szeretném, ha a Parti Kertészet, amit a mindenkori vásárlói igények kiszolgálására bővítettünk, fejlesztettünk, gyermekeim számára nyújtana biztos megélhetést, jó kilátást a jövőre nézve.

– Milyen nagyobb változások voltak a kertészet működésében az alapítása óta?

A fejlődés alfája és ómegája az automatizálás és a legkorszerűbb alapanyagok és technológiák bevezetése volt. Már 15 évvel ezelőtt a legkorszerűbb ár-apály rendszerű termesztő asztalokat vásároltuk meg. Az új fóliaházat automata szellőztető és öntözőberendezéssel szereltük föl. A tápanyag-utánpótlásra a legkorszerűbb műtrágyákat, az Osmocote, Peters és Universol termékeket használjuk.

– Mióta ismeri és használja az Osmocote-ot?

Édesapán mindig azt tanácsolta, hogy nyitott szemmel járjak a világban, és az adott technikai, technológiai lehetőségeket kihasználva, a régi családi tapasztalatokra támaszkodva dolgozzunk, fejlesszünk. Az Osmocote-ot már magyarországi megjelenése óta használjuk, ami alapbiztonságot nyújt számunka minden kultúránál. Az évek tapasztalatai alapján jól bevált technológiákkal dolgozunk. Mindent jegyzetelek, így az egyes évek tapasztalatai visszakövethetők, levonhatók a következtetések. Rendszeresen használom az legkorszerűbb EC-mérő műszert, így pontosan nyomon követhető a növény tápanyag-felhasználása. A tápoldatozásban az ICL Specialty Fertilizers szaktanácsadója által növénykultúrára kidolgozott receptúrát alkalmazzuk.

– Mik a tapasztalatai az Osmocote-tal kapcsolatban? Hogyan segíti Önt a céljai elérésben?

Az Osmocote alapozta meg a jövőnket, jó hírnevünket, vásárlóink elégedettségét, bizalmát. Az Osmocote-tal kezelt cserepes és balkonnövények a vásárlónál hónapokig virítanak, mivel mindig beletesszük a termesztő közegbe azt a mennyiségű és hatástartamú tápanyagot, amivel ezt el lehet érni.

– Milyennek látja a vállalkozás jövőjét?

Az üzem mérete és a megtermelt mennyiség a mostani munkaerő-kapacitással elérte azt a lélektani határt, amivel tartani tudjuk a minőséget és színvonalat, és amit megfelelő áron nagy biztonsággal értékesíteni tudunk. A termesztés további bővítésére rendelkezésre áll három hektár földterület, amit a gyermekeim számára tartogatok. A helyben megtermelt árut egyelőre helyben szeretnénk értékesíteni.